Azok közé tartozom, akik nagyon szeretik a gasztronómiát, és a jó borokat. Kifejezetten érdekel a szőlőtermesztés, a borok elkészítése, a különböző elkészítési módok, a palackozás és az értékesítés is. Ha lenne egy nagyobb birtokom Eger környékén, biztos vagyok benne, hogy én is belekóstolnék a borász szakmába.
Szerencsére most van is alkalmam megtanulni az alapokat. Ugyanis a mostani munkahelyem egy vendéglő és borház is egyben. A tulajdonos család rendelkezik harminchárom hektár földbirtokkal az Egri régióban. Nagyon jó minőségű, finom borokat készítenek. A boraik sorra nyerik el a jobbnál jobb minősítéseket.
A környező városokból pedig rengetegen járnak hozzánk, hogy megvásárolják ezeket az isteni palackozott borokat. A munkám tehát lehetővé teszi számomra, hogy beletanuljak én is itt a szakmába, ha esetleg a közel jövőben szeretnék majd én is belefogni egy hasonló vállalkozásba, remélhetőleg legalább annyi sikerrel, mint ami a tulajdonos családnak van.
Most kezdődött a szüret, így hát mindannyian leutaztunk a birtokhoz több teherautóval. Ilyenkor szinte az összes éttermi, és borászati kolléga segít szüretelni, és természetesen közben mindenki nagyon jól mulat is. Ilyen az igazi jó munka. Nagyon keményen dolgozunk ilyenkor, de nagyon élvezzük is.
Azonban történt egy kisebb baleset odafele. Több autóval mentünk. Én pont az egyik olyan autóba kerültem, amivel voltak már sajnos problémák ez előtt. Ez egy amerikai gyártmányú autó volt, amely diesel meghajtású volt. Ez a későbbiekben fontos lesz, ugyanis ezek a tulajdonságok mentettek meg minket a bajtól.
Út közben ugyanis, mikor haladtunk az autópályán, a kocsiban elkezdett egy kis fény villogni. Én nem vagyok annyira képben az autóban lévő dolgokkal, ezért nem is szóltam a fiúnak aki vezetett. Ugyanis én ültem az anyós ülésen mellette, ő pedig nagyon figyelt az útra, nem is nézett rá a műszerfalra.
Már egy ideje villogott az a kis jel, mikor megkérdeztem tőle, hogy mi lehet az, ami ott villog. Ekkor lenézett, teljesen elsápadt, és azt mondta, hogy most azonnal félreállunk, és muszáj szereznünk valahonnan motorolajt, ugyanis kifogyóban van. Ha pedig kifogy, nem fogunk tudni tovább menni ezzel az autóval.
Gyorsan félre is állt, szerencsére pont volt ott egy autópálya melletti pihenő hely. Egyből hívtuk a többieket, akik utánunk jöttek, hogy álljanak félre ők is.
Mikor beálltak mellénk a vezető fiú megkérdezte tőlük, hogy van-e náluk esetleg tartalékban motorolaj, ugyanis kifogyóban van. Többen is megnézték, de nem volt náluk.
Hatalmas szerencsénkre azonban a tulajdonos csomagtartójában volt egy üveg eneos.
A vezető fiú kezébe vette az üveget és elkezdte olvasni. Kiderült, hogy ez a motorolaj kifejezetten amerikai típusú benzines autókhoz ajánlott, ráadásul üzemanyag takarékos is. Ennek nagyon meg is örült, és kicserélte az olajt a motorban.
Kicsit aggódott azért, hogy túl későn cselekedett, de amint beindította az autót nyilvánvalóvá vált, hogy még pont időben sikerült megoldani ezt a problémát, ugyanis nem robbant le az autó.
Arról nem is beszélve, hogy a többiek is nagyon örültek, hogy nem kellett bepasszírozódnunk melléjük.
Az út további része persze elég izgulós volt, nehogy megint valami történjen, de reménykedtünk benne, hogy nem lesz azért semmi baj. Én őszintén szólva nem éreztem annyira a helyzet súlyát, de a vezető srác azt mondta hatalmas mázlink volt, és hogy ez után mindenképpen meg kell majd nézetni a kocsit.
Arról nem is beszélve, hogy nagyon ideges volt magára is, és a tulajra is, hogy nem lett előre ellenőrizve a motorolaj szint az autóban. Azt mondta ez nagyon fontos, ugyanis ő is járt már egyszer úgy, hogy megállt az autó alatta azért, mert kifogyott a motorolaj az autóból.
Az után pedig fizethetett a szerelőnek is, és egy új motort is vennie kellett, ami szintén nem volt olcsó mulatság. Most azonban ő sem volt elég figyelmes és megfeledkezett róla.
Próbáltam megnyugtatni, hogy ne idegeskedjen emiatt, nincs semmi baj, de nem nagyon sikerült sajnos. Mire odaértünk a birtokra azonban már elszállt a dühe, és szerencsére jó hangulatban látott munkához mindenki. Kezdődhetett is a munkával egybekötött őszi szüreti mulatság.