Hétvégére vendégeket várunk, így egész héten azon gondolkodtam. Mint is kellene főzni, valami süteményt is kellene sütni. Persze mint mindenki, én is mindig idő hiányban szenvedek.
A készülődés
András a férjem legjobb barátja jön hozzánk a feleségével Lizivel. Szeretem őket, mert nagyon jó fejek, csak ritkán van lehetőségünk találkozni, hiszen ők nem itthon dolgoznak. Most is pont azért jönnek, mert mennek vissza dolgozni, és majd csak tavasszal jönnek haza. Ilyenkor mindig össze szoktunk ülni, hogy egy jót együnk, igyunk, beszélgessünk.
Arra gondoltam, valami jó magyaros ételt kellene sütni, hiszen külföldön nincs lehetőségük ilyet enni. Ami pedig a sütit illeti, mivel karácsonykor már nem lesznek itthon, így úgy döntöttem, hogy megelőlegezem nekik, és bejglit sütök. A nagyanyám receptje nagyon finom, minden évben az alapján sütök, és még soha nem sikerült rosszul.
A főzés
Mivel csak vasárnap jönnek, így elő tudtam készülni, és van amit már szombaton meg tudok csinálni. Lesz székelykáposzta, jó kis töltött hússal, és tarját is sütök még pluszba párolt káposztával, és krumplival. Andris is, mint az én párom szereti a hasát, így tudom, nem okoz gondot, hogy egyen ennyi féle ételt. Amúgy is kétszer szoktunk enni, mert ebédre jönnek, de mielőtt elmennek, ami általában este, akkor még egyszer eszünk. A káposztának pedig kifejezetten jó is, ha áll, és érlelődik még.
Ha egyedül vagyok otthon, és főzök, akkor mindig bekapcsolom a rádiót, mert szeretem, ha szól a zene. persze nem mindig olyan van benne, amit szeretek, de ha unalmas, akkor cédére váltok, vagy elkapcsolom, a lényeg, hogy szóljon valami. Most a rádió mellett döntöttem elsőre, aztán majd meglátjuk, hogy milyen lesz a felhozatal. A rádióban pont az ausztriai munka volt a téma. Gondoltam is, ez Andrisék esetében pont helytálló téma is, de azért reméltem, hogy nem túl sokat beszélnek majd erről.
Szóval a hétvégi program a főzés, sütés, és a nagy evészet lesz. Remélem, hogy minden étel jól fog sikerülni. A bort elfelejtettem megvenni, de mivel nekem nincs időm ma ilyesmire, így szóltam a páromnak, hogy hozzon hazafelé, hogy holnapra jól be legyen hűtve.